HTML

Ez mi ez?

Szép magyar nyelvünk lehetőségeit kihasználva különböző, a legváratlanabb pillanatokban megfogalmazódott gondolataink.

Ezeknek tulajdonképpen nem lett volna szabad eszünkbe sem jutni, de ha már eszünkbe jutott, nem kellett volna leírni.

"Megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk!"

Wendiii

2010.11.02. 11:09

Bőrkabát

Most pedig mindenki megtudja, hogy honnan a képességem a fárasztásra.

Úgy látszik, ezen a blogon előbb-utóbb szóba kerül minden ruhanemű és kiegészítő. A múltkor egy kolléga gabalyodott bele az esernyőjébe, most pedig édes jó anyám alkotott egy olyat, ami ide kívánkozik.
Tegnap beszéltünk telefonon valami más okból kifolyólag, aminek a végén a következő párbeszéd hangzott el:
-          Nem hagytam nálad a bőrkabátomat?
-          Itt nincs – feleltem.
-          Képzeld, mikor kivettem a szekrényből, akkor láttam, hogy ez nem is az enyém. Na mindegy, szia – tette le a telefont kissé szomorúan.
Ma pedig kaptam tőle egy sms-t: „Megvan a kabát!”
Fel is hívtam gyorsan, mert kíváncsi voltam a teljes sztorira. Az történt, hogy még tavasszal járt a nővérénél ebben a kabátban, és tévedésből unokahúgomét hozta el. Édesanyám ugyan azt mondja, hogy azért nem tűnt fel neki, mert nem kellett felvennie hazafelé menet, de szerintem csak pusztán szórakozott. De hogy unokahúgomnak sem tűnt fel?!
Ebben a családban jó élni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hivataliagyhalal.blog.hu/api/trackback/id/tr52415563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása