Elgondolkodtatok már azon, hogy milyen állatfaj a könyvelő? Nos, a megoldást az angol nyelv szolgáltatja számunkra, ahol a könyvelő = accountant.
Prímtényezős felbontása: ac·count·ant
Világosan látszik, hogy a könyvelő valójában egy váltóárammal működő grófhangya.
Egyik kollégánk nálunk járván kérdezte, hogy tudunk-e olyan helyet, ahol ki lehetne nyomtatni pár oldalt színesben.
– Nálunk lehet – mondtam.
– Akkor lehet, hogy ma még visszajövök – felelte ő.
– Nem szükséges. Küldd át e-mailben, aztán ha kinyomtattuk majd átfaxolom – készségeskedtem.
Ma este két cimborámmal beültünk egy kis kocsmába, hogy némi feszültséglevezetőt vegyünk magunkhoz. A társaságról tudni kell, hogy itt minden szóba kerül: filmek, zene, meló, szórakozás, emberi természet, stb. Ma éppen a filmeknél jártunk, és szóba került az egyik személyes kedvencem, a Szergej Bodrov által rendezett Mongol című remekmű. Éppen azt ecseteltem nagy átéléssel, mikor Temüdzsint egy szerzetes szabadította ki, majd hozzátettem, hogy bár nem biztos, hogy jót mondok, de mintha a szerzetes kolostora a Tang dinasztia uralma alatt álló Kínában lett volna. Az egyik cimbora kissé fáradt volt már, és csak annyit kérdezett, hogy ez az a Tang nevű úriember, akinek a feleségét Tangának hívták?
A társalgást berekesztettük.
Drága kolleginánk újfent érdekes helyzetbe hozta magát. Történt ugyanis, hogy az egyik külső állomásunkról jött egy levél azzal a kéréssel, hogy a csatolt doksit lapátoljuk már fel a honlapjukra. Az utóiratban pedig a címben látható mondat szerepelt. Ez így önmagában még nem lenne vicces, de a főnökség email címére ment a kérés, amire rákerült a következő megjegyzés: „Jóváhagyva”. Itt már kezdtünk kiborulni. Aztán a Művésznő (a mi rábeszélésünkre) választ fogalmazott meg, amit el is küldött – vissza, a főnökség címére. Gondolom ezúttal is jóváhagyást várt.
Tegnap TREX barátommal és nővérével vacsoráztam. Hazafelé metróznunk kellett, és akkor láttam, hogy is néz ki a legfrissebb vonaljegy. Jó, tényleg régen volt dolgom ilyesmivel. Szóval rácsodálkoztam, mire TREX nővére mondta, hogy hát ez ilyen, nyugtató répa színű.
Köztudott, hogy minden hányásban van répa, és ekkor jöttem rá, hogy miért. El sem merem képzelni, milyen lenne, ha a nyugtató répa nem lenne benne.
TREX azonban felhívta a figyelmemet, hogy ne éljem magam bele a dologba, mert lehet, hogy nem is répa van benne, hanem vonaljegy.
Félek.
Amennyiben alapítanánk egy ingatlanközvetítő céget, annak mindenképp Home-okozó lenne a neve.
Vigyázat, ez a poszt sértheti a jóízlést!
Tehát.
Gondosan ügyelni kell arra, hogy hogyan is tesszük ezt. Persze mindenki ismeri a hétköznapi beszédünkbe beleivódott, mindenki által ismert káromkodásokat. Most nem akarok olyanokkal foglalkozni, mint „a fene vigye el” és társai, hiszen ezek mindenki által ismertek, és nem is nagyon tudnak táptalajként szolgálni poénoknak.
Azt hiszem, mindenki ismeri azt a híressé vált írást, melyben Grétsy László tanár úr a baszni igével kapcsolatos eszmefuttatását mutatja be. Ha nem, akkor itt lehet erről olvasni. Ez az írás egy újabb bizonyíték, hogy milyen szép a magyar nyelv, még akkor is, ha erőszakot teszünk rajta mindenféle obszcenitással.
Egy mai esetem a „kurva” szó többféle értelmezésére világít rá. Az egyik értelmezését mindenki ismeri: a prostituált rövidített verziója, melyet sokkal kényelmesebb használni, mint hosszabb, bár kevésbé vulgáris változatát. A másik értelmezése azt bizonyítja, hogy a mellékneveket nem csak a magyar nyelvtan órákon megtanult alap-, közép-, és felsőfokokban tudjuk elhelyezni, van egy legfelső fokozat: a kurva (szinonímája a „kibaszott(ul)”). Csak hogy értsétek, egy példa: jó, jobb, legjobb, kurva jó. Bár ez a szó univerzális, mivel önmagában is kifejezheti (némi rag vagy jel segítségével) a „kurva jó”-t.
A harmadik ilyen kifejezés a fasz. Ennek a kifejezésnek alapvetően degradáló jelentése van, de lehet nyomatékosításra is használni. Egyetlen kivétel jut most hirtelen eszembe, a „fasza”, amit a szép beszéd híveinek úgy fordítanék le, hogy „nagyszerű, remek”.
Tulajdonképpen hihetetlennek tartom, hogy erre a három szóra (és ennek szinonímáira) épül káromkodásunk jelentős része. Faszom, kurvára szép ez a magyar nyelv, bazdmeg!
És hogy ez az egész marhaság miért jutott eszembe? Történt ma egy vicces eset, melyben egy kedves barátunk volt a szenvedő alany. Róla azt kell tudni, hogy nagyon szeretjük, de nem akarjuk nevesíteni soha a történetekben, de sokszor rajta csattan az ostor. Jelen történethez annyi tartozik, hogy a reggelei azzal telnek, hogy parkolóhelyet keres, és ezt mi Leslie-vel számtalanszor kifigurázzuk. Ma a munkahelyünkhöz viszonylag közel sikerült helyet találnia, amit délután, mikor a járműbe beszálltunk, a következőképpen kommentált: „kurvára sikerült parkolnom bazdmeg!” Mire én csak annyit mondtam, hogy nem is láttam kurvát a kerék alatt, Leslie pedig lakonikusan csak annyit fűzött hozzá: „akkor döccenni fog a kocsi.”
Egyre több felől hallani, hogy mennyire fontos védeni gyermekeinket a mindenféle ártalmaktól. Ugyanakkor viszont valahogy fel is kellene őket készíteni az ÉLET-re. Kissé paradox helyzetnek tűnhet, de erre valók a játékok. Természetesen plüss játékok, mert azokkal az egészen fiatal korosztály is biztonsággal játszhat.
A kis orvospalántáknak ott a termédek plüss szív, a komolyabban érdeklődőknek a plüss hasnyálmirigy, plüss húgyhólyag, plüss tüdő és társaik.
A fővárosi életre készülők pedig még a költözés előtt vehetnek gyermekeiknek plüss hajléktalant beépített, szivárgó vajsavas tasakkal. Kiegészítőként szóba jöhet plüss telefonfülke, ahol megalhat a kis kedvenc, illetve tehetősebbek plüss aluljárót is vehetnek. Az apróbb, méretarányos plüss kiegészítők, mint például a plüss újságpapír takarózáshoz vagy a plüss aprópénz is igen kedveltek.
A történet onnan indul, hogy Leslie barátom és én kedveljük az angol humort. Bár Ő jobban. Angol humor alatt – csak hogy értsétek, miről van szó – olyanokat értünk, mint a halhatatlan Monty Python társulat agymenései, vagy itthon a Galla Miklós nevével fémjelzett Holló Színház és a szintén vele és Nagy Natáliával közös L’art Pour L’art társulat munkái. Aki tehát ezeket nem szereti, az a jövőben nagy ívben kerülje ezt a blogot. Hogy ezt miért mondtam el? Mert ez a tény formálta a mentalitásunkat, és nagyobbnál nagyobb baromságok kitalálására ösztönzött (még ha tudat alatt is) bennünket. Biztos mindenki ismeri azt a viccet, hogy „Még hogy villanyírógép! Ki látott már szőrös villát???” Na, valahonnan innen indult ennek a blognak az ötlete: lejegyezni máshol hallott vagy saját agyunkból előpattant marhaságot, mielőtt a feledés homályába vész. Bár jó néhány embert ismerek, akik szerint hagyni kellene…
Számunkra a legnagyobb örömet az jelenti, mikor valaki a homlokához kap, kezébe temeti az arcát, úgy nyöszörgi: „Jajj, istenem!”. Vagy egyszerűen csak lerogy az első ülőalkalmatosságra, és döbbenten mered ránk, miközben a szeméből kiolvashatók a gondolatai: ”Ezt a hülyét meg ki szabadította a világra???”
Nem ígérjük, hogy naponta fogunk frissülni, sőt, lehet, hogy ritkán. Ez ugyanis olyan, mint a jó bor: minél jobban megérik, annál erősebb lesz. Az igazán jó agymenés meg nem tud naponta nagyot durrantani. Azt viszont minden további nélkül vállalni tudjuk, hogy ha valami ütős összejön, akkor itt megjelenik. Bár egyesek szerint naponta tudnánk ide írni (puszi Detti :-)).
Nem is szaporítom tovább a szót. Hogy a klasszikust idézzem: „Néz, kussol, élvez!”
