Drága, tündéri kolleginánk szereti a virágokat. Ennek ma kétszer is hangot adott. Idézem:
- Holnap Virág névnap van. Ez alkalomból kaphatnának vizet a virágok.
A másik (rá két percre, virágöntözés közben):
- Nesze bazdmeg, éledj fel!
Szerintem ezt a katonai szemléletet otthonról hozta, ők gondolkodnak ennyire elvágólag.
Most pedig mindenki megtudja, hogy honnan a képességem a fárasztásra.
Pénteken a Művésznő, Leslie és én kajálni megyünk egy közelebbről meg nem nevezett étterembe. Ennek kapcsán Művésznő megjegyezte, hogy ez tulajdonképpen a születésnapi bulija is. Ebben teljesen igaza van, ugyanis így hármasban nem tartottuk meg, csak az ajándékokat adtuk át.
Ezek után elmélkedni kezdett azon, hogy majd a 35. születésnapján (ami azért még odébb van, de legalább gondol a jövőre) nagy bulit fog tartani. Kérdeztem tőle:
- Miért pont akkor?
Válasz:
- Mert az félig kerek.
Értelmezné ezt valaki?
Megszorult? Szüksége lenne pénzre, de nem szeret gondolkodni?
Az emberek agyuknak átlagosan csak kevesebb, mint 10%-át használják. A felesleges 90%-ért mi szívesen adunk pénzt.
Profi orvoscsapatunk* mozgó műtőnkkel maximum egy órán belül megérkezik Önhöz, kiveszik agyának Ön által meghatározott százalékát**, és a műtét után minden rendben lesz.
Hívjon még ma!
* az Agyhalál Központ által kiképzett, magas kvalitású munkatársak
** 1% az egész egy század része. Ha ez Önnek túl bonyolult, feltétlenül hívjon!
Wendiii böngészi az xpress.hu-t, válogatja a filmeket, sorolja a címeket.
– Piszkos tizenkettő – vigyorog.
– Még a "Piszkos tizent" sem láttam, nemhogy a kettőt – jegyzem meg.
Wendiii nem vigyorog tovább.
Egy kolléganőmmel történt az eset. Délben hoztak be neki egy esernyőt, mert reggel bebizonyosodott, hogy az ő ernyője a továbbiakban maximum csak villámhárítóként funkcionálhat, de az meg - mint tudjuk - egészségtelen. Szóval meghozták a szóban forgó instrumentumot, örült neki, majd mivel az irodában semmi szükség rá, el is tette. Munkaidő végén már az elinduláshoz készülődtünk, mikor belenézett a táskájába, én pedig csak annyit láttam, hogy rémülten elkerekedik a szeme, majd a következő mondatot kezdi el:
- Basszus, itt van egy...
Majd elvörösödött és elkezdett nagyon nevetni. Rájött ugyanis, hogy megtalálta a vadiúj ernyőjét a táskájában.
Körülbelül fél órával ezelőtt bejött a szobánkba az egyik főnök, akit egyébként nemrég neveztek ki. Ez mindössze csak azért érdekes, mert ha régi bútordarab lenne itt, akkor nem tette volna fel a poén tárgyát képező kérdést. A mi irodánk ugyanis annyira zsúfolt, hogy talán még egy máig is harcoló német alakulatot is találunk, ha alaposabban körülnézünk.
Szóval bejön a főnök, és elhangzik a következő kérdés:
- Bocsi, van nektek színes nyomtatótok?
Én határozott arccal rámutattam a hűtőszekrény (igen, olyanunk is van) tetején álló darabra, és csak annyit mondtam:
-Az ott például egy fekete.
Szeretem látni, amint az emberek másodpercek alatt éveket öregednek.
Most értem vissza a Savaria Történelmi Karneválról. Sok baromság volt, amin szénné röhögtük az agyunkat, de sajnos szinte mind szituációs poén volt, ami utólag elmondva közel sem üt olyan nagyot, mint amikor átéli az ember.
Ha csak ennyi történt volna, akkor be se kapcsolom a gépet, de természetesen voltak leírható élmények is, amik közül az egyikkel akkora sikert arattam, hogy valószínűleg szállóige lesz.
A péntek esti, a gladiátorokkal közösen megtartott hatalmas sörözés közben hirtelen megjelenik az egyik harcos-rabszolga, vállán egy nagy köpennyel, fejében pedig azzal a szándékkal, hogy ő ezzel bizony eldicsekszik. Bejön a táborunkba, és valaki meg is jegyezte kapásból, hogy milyen szép köpenye van. Mivel a hátam mögött állt, nem igazán tudom, hogy milyen arcot vágott, de gondolom büszkén kihúzta magát és közölte:
- Nagyon jó meleg, az anyaga kívül szatén.
Én pedig rezzenéstelen arccal folytattam tovább a mondatát a következőképpen:
- Belül meg kretén.
Majdnem ki lett tépve a szakállam.
A mai napon kirándultunk a Művésznővel és Leslie-vel, egészen pontosan édesanyám meghívásának tettünk eleget. Az útra - mivel ezt én már számtalanszor megtettem - vállaltam a GPS szerepét, ezen természetesen ment az élcelődés. Magától értetődő módon visszaúton is rám hárult a dolog, ami tulajdonképpen esemény nélkül telt Hatvan városáig, ahol Művésznő elkápráztatott minket. Éppen kérdezgette ugyanis az utat a GPS-étől (azaz tőlem), mégpedig kissé aggódó hangon, mire én annyit mondtam neki, hogy nyugi, bízzon bennem, nem fogunk eltévedni. Erre ő azt válaszolta, hogy "De az én kezemben van a kormány... és a gázpedál." Leslie-vel sikoltozva követeltük, hogy kiszállhassunk.
Úgy látszik a hivatalt ezentúl kénytelenek leszünk tágabban értelmezni. A jelek szerint nem csak a nagy, nem túl vonzó külsejű irodaházaknak és a még kevésbé megnyerő állami hivataloknak van agyzsibbasztó légköre.
Ma reggel az uszodában a következőket hallom egy úszásoktató szájából, amint a diákjait idomítja:
– Erős kétszáz megvolt?
– Igen.
– Láttam. Jól csináltad. Lehet, hogy Te nem vetted észre, de jól csináltad.
Gyerek arcán halvány mosoly.
– Most akkor háromszáz könnyű mell, aztán háromszáz úgy, hogy levegőt is veszel.
Kolléganőnk gyűjteni kezdett egy Cintiq digitális rajztáblára. Ebből van 12" és 21"-os változat is. A kisebbik nyilván sokkal olcsóbb, mint a nagy. Kérdeztük, melyiket szeretné inkább?
– Amelyikre előbb összegyűlik a pénz.
Wendiii történetet mesél.
Wendiii: ...kirak elém egy üveget, azt mondja, "Tessék, pálinka!"
Én: "Tessék, pálinka?"
Wendiii: Nem, "tessék, pálinka!"
És még csak kedd van...
Ha már így benne vagyok az írásban, akkor elmesélem, hogy tavaly mivel fárasztottam le Leslie-t és egy kedves barátunkat, aki kifejezetten az ilyen beszólások miatt jön haza mindig külföldről. Ő ugyan váltig állítja, hogy azért is, mert szeret minket látni, de nem hiszünk neki.
Szóval éppen teázni indultunk a Kálvin tér környékére, ami akkor volt a legromosabb állapotában. Komolyan mondom, ilyen lövészárok-rendszerre a németek is elismerően csettintettek volna 1944-45-ben. Az egyik mellékutca is rendesen szét volt dobálva, de mivel arra vezetett az utunk, ráfordultunk. Külföldön élő kedves barátunk meg is jegyezte, hogy a környék rendesen szét van bombázva, itt konkrétan még a járdát is felszedték. Én csendesen csak annyit válaszoltam neki, hogy ez azért van, mert ez itt egy nagyfelbontású utca.
Aznapra csendben kellett maradnom.
Ígéretünkhöz híven ellátogattunk a IV. Batyus Galoppra. Egyébként ez a második volt. Jövőre jön a IX. majd utána a II., legalábbis ezt ígérte Ivády Gábor polgármester. Maga a falu elég könnyen elérhető, ha Budapestről megyünk, akkor a 3-as úton kell menni Hatvanig, majd a 21-esen Bátonyterenyéig, onnan pedig a 23-as út visz tovább. A település egyébként egy völgyben fekszik, ami a nap folyamán egy kicsit szívásnak bizonyult.
Leparkolás után gyorsan körülnéztünk, és rájöttünk, hogy ez tulajdonképpen egy tipikus falusi búcsú, néhány agyment dologgal megspékelve. Szemrevételeztük a focipályákat, és láttuk, hogy helyenként nemhogy a pálya szabályos alakját nem tartották meg, de a kapuk mérete sem volt egyforma. Volt olyan, ahol az egyik kapu akkora volt, mint a játszóterek betontalajú pályáin a vasrácsba hegesztett kis kapu, ellenben a túlsó végen az igazi nagy állt. Sokszor beleszólt egyébként később a játékba a pálya közepén árválkodó villanyoszlop, de egyszer még a rajta kapaszkodó vezeték is. Meg is jegyeztem, hogy aki nekirúgta a labdát, az valószínűleg a falu villanyszerelője lehetett és éppen munkát próbált szerezni. Sokan megfürödtek az Ivád-patakban is, ami a pálya közepén csordogált, egy majdnem kétméteres, általa kivájt árokban.
Eközben egyébként a patkó alakú pályán is játszottak, valamint azon is, ami az eredeti pályára volt rámeszelve, itt annyi volt a nehezítés, hogy a pálya kétharmadát az egyik (mellesleg a legnagyobb) sörsátor foglalta el, benne természetesen a vendégekkel. E sörsátor mögött találtuk meg az ivádi családfákat egy marha hosszú molinón, aminek mentén eljutottunk a katonasimogatóhoz, de a velünk tartó lányok legnagyobb bánatára a baka elhagyta a posztját. Az egyetlen, ami egy kicsit kilógott az agymenésből némileg komolyabb hangvételével, az a kihalt állatok simogatója volt. Emellett elhelyeztek egy táblát (minden mellett volt egyébként), aminek az volt a lényege, hogy ha mi emberek nem lennénk, rengeteg állatfajta még ma is köszöni szépen jól éldegélne, de jöttünk mi és kiirtottuk őket. Ha jól emlékszem, viszonylag rövid idő alatt eltűnt a Föld színéről 784 állatfaj, további 65 pedig már csak fogságban él. Az utolsó mondat pedig valahogy így hangzott: "Ha nem szeretnéd, hogy ez a simogató jövőre kétszer ekkora legyen, akkor figyelj oda jobban a környezetedre." Később megtaláltuk a madárvárost, mindenféle intézményével. A börtön amnesztia miatt nyitva volt, de a madárkórházban is volt lehetőségük a szárnyasoknak mindenféle plasztikai beavatkozás kérésére, úgymint tollbeültetés vagy kloákaszűkítés.
Vételeztünk babgulyást ebéd gyanánt, ami olyan forró volt, hogy még most is sajog a nyelvem (egyébként a leves minden odalátogatónak ingyenes volt). TREX barátunk bele is főzte a sajátját, legalábbis bevallása szerint. Ezután vettünk kávét, ami ugyanilyen forró volt, hiába öntöttek bele tejszínt, amit a a hűtőből vettek elő, vagy az ugyanonnan előkerült tejszínhabot, a kávé tűzforró maradt. Ekkor vetődött fel bennünk, hogy talán ezt is bográcsban főzték.
A lányok kicsivel később elmentek a gyermekjátszósátorba, ahol ugráltak a gumiteheneken, majd nekiálltak kirakózni. Valamelyikünk meg is jegyezte, hogy ezek után a nők ne nagyon merjenek minket férfiakat gyerekesnek nevezni.
Nagyjából ezidő tájt történt, hogy Thor kezdett közeledni Ivád felé, magyarán egyre hangosabb mennydörgést hallottunk, majd nagyon durván elkezdett elfeketedni az égbolt. Mikor már három irányból hallottuk az égzengést, akkor elkezdtünk szedelőzködni, amit kicsit meggyorsított az, hogy egyre erősebben fújt a szél. Konkrétan majdnem elfújta a fejünk fölül az árnyékolót. Itt döntöttük el, hogy a bulinak vége, irány a kocsi! Útban a kocsihoz, majdnem elénk jött az óriás sörsátor elbúcsúzni, de szerencsére egy fa megállította. A faluból kalandos volt kijutni, ugyanis úgy szakadt az eső, hogy nem nagyon láttuk az utat. Egyébként pár kilométerrel odébb már csontszáraz volt az út.
Útközben TREX-ék felhívtak minket, hogy valami buli van az Uránia mozi környékén is, folytassuk ott. Miután hazaértünk, Leslie-vel és a sofőr barátunkkal eljutottunk a Nyugatiig, ahol bedobtunk egy gyrostálat, majd közöltük, hogy mi elpilledtünk, nem megyünk mi már bulizni sehova.
Itt esett meg az, hogy beszélgettünk arról, hogy néhány csapattársam airsoftozik, és majd egyszer meg fogják játszani a normandiai partraszállást. Én meg hangosan elgondolkodtam, és megkérdeztem, hogy OK, hogy airsoft géppuska meg pisztoly, de a hajóágyúk mit fognak lőni? Marha nagy, régi iskolai tornazsákokat? Leslie közölte, hogy ma már nem szólalhatok meg többet.
Jövőre szintén menni fogunk Ivádra, mert bár kicsit szerényebb, mint amit elsőre, az írások alapján gondoltam róla (mondjuk önkéntes adományokból összehozva még így is hatalmas eredmény, amiért tisztelet jár), viszont mindezt ellensúlyozta a lakók kedvessége, közvetlensége, és egyáltalán az a nyugalom, ami a helyből árad. Érdemes elmenni mindenképp.
Nálunk fontos a biztonság, hiszen egy terrorista komoly kárt tehetne emberéletben és anyagilag mérve is. Szerencsére vannak őreink, akik szigorúan átvizsgálják a látogatókat, és átvilágítják a cuccaikat. A múltkor megköszöntem nekik, hogy a gépbe helyezve felmelegítették a pizzát, amit rendeltem. Ma pedig rákérdeztem, mert komolyan foglalkoztatott, hogy ha valaki vastüdőben jön, azt hogy világítják át. Vajon hány ilyen kérdést kell még feltennem, hogy egy reggel egyszerűen menekülés közben hátba lőjem magam?
A történet maga évekkel ezelőtt esett meg, de a napokban ismét eszembe jutott. Mint lelkes középkori harcos, készíttettem egy zászlót, amiből kivette a részét Leslie öccse (ő rajzolta meg a feliratot) és az akkor 83 éves nagymamám is. A kérdéses lobogó a templomos lovagrend színeiben pompázott - ezüst és fekete - rajta pedig a jelmondat: Non nobis Domine, non nobis, sed nomini tuo da gloriam (Nem miértünk Uram, nem miértünk, hanem a Te nevednek dicsőségére). Miután a szöveg rákerült, megkértem a nagyit, hogy hímezze rá. Ő alaposan megszemlélte, majd a szája sarkában egy kis mosollyal megjegyezte: "Jól van fiam. De azt nem tudom, hogy tudok-e latinul hímezni." Szerintetek mennyire fáradt le a család?
Ezúttal nem saját kútfőből merítek, hanem a blog szellemiségének jegyében fogant programot hirdetek. Tulajdonképpen illik is ide, mert az ivádi polgármester, Ivády Gábor (nomen est omen), hivatalból elkövetett agymenésével ezúttal tiszteletbeli tagságot szerzett nálunk.
Igen, ismét lesz Ivádon Batyus Galopp, mégpedig 2010. július 31-én. Ha valakit érdekel, akkor látogasson el ide, és rögtön meglátja, hogy mitől döglik a légy! Az biztos, hogy a Hivatali Agyhalál blog teljes létszámban képviseltetni fogja magát.
Azt azért meg kell vallanom, hogy mi sehol nem vagyunk ehhez az emberhez képest. És őt még képezték is.
Nem tudom, ki hogy van vele, én végiggondoltam a fenti szóösszetételt, és megijedtem. Mert az odáig rendben van, hogy pikáns. A magam józan paraszti eszével azt gondolom, hogy ennek a szónak a szinonímája a szexi. Na de akkor még gombás is???
Segítség!
